Vörösmarty Mihály

Verskedvelő emberek között számos akad, akik, ha megkérdezik tőlük, kit tartanak a legnagyobb magyar költőnek, gondolkodás nélkül válaszolják: „Vörösmartyt”.

Fejér megyei kisnemesi család fiaként született 1800 decemberében. A költő élettörténetének egyik legfontosabb szakasza az a kilenc év – 1817 novemberétől 1826 augusztusáig –, melyet mint nevelő, a bonyhádi Perczel Sándor Tolna megyei nagybirtokos három kisebb fia: Sándor, Móric és Miklós Mellett eltöltött.
Vörösmartynak sokat kellett tanulnia, emellett környezetéhez, tanítványaihoz, egészen új élethez kellett szoknia. Ehhez pedig hatalmas türelemre és kitartásra volt szüksége, míg végül akaratereje legyőzte az akadályokat.
Három évet Pesten töltött tanítványaival, majd leköltözött velük a Bonyhád melletti  Börzsönybe, ahol Perczel Sándornak kúriája volt.

Ez az a táj, amelyről a „Széplak” bevezetésében olyan gyönyörűen ír:

"Téged is, oh Völgység! az idő kiragadjon-e tőlem,
Szóljak-e mindenről, ha dal ébreszt, csak ne te rólad?
És ha neved zandül nagy késő korra lejutván,
Senki ne tudja, hogy oly szentté lett tájad előttem?
Hogy fiatalságom tündérországa te voltál?"

Vörösmarty Mihály börzsönyi tartózkodása érzelmi világának fejlődése szempontjából meghatározó szerepű volt. A család egyetlen lánygyermeke, Perczel Etelka 13 éves korától fogva a költő szeme előtt fejlődött hajadonná. Idő multával Vörösmarty riadva tapasztalta, hogy érzelme szenvedéllyé érlelődött, de szerelmének tárgya sohasem lehet az övé. 1822-ben írta „A bonyhádi erdőben ” című versét:

"Itt bolygott szerelemvesztő kínjában az ifjú,
S hervada a kikelet gyenge virági között."

Etelka 1833. augusztus 8-ai esküvője után a költő és a lány útjai végleg elváltak. Egy évtized múlva, 1843-ban Vörösmarty is megtalálta a boldogságot Csajághy Laura oldalán.

Vörösmarty Mihály ötvenöt évet élt, 1855-ben halt meg. Életműve nemzeti örökség, és világirodalmi érték.