Perczel Mór

Perczel Sándor és Kajdachy Erzsébet hetedik gyermeke. A mozgékony és pajkos kisfiúnak kedvelt játszótársai a bonyhád-börzsönyi jobbágygyerekek. Legszívesebben "katonásdit" játszott velük. Szellemi fejlődéséről és neveléséről a szülei és 1817-től Vörösmarty Mihály házitanító gondoskodtak. a pesti piarista gimnáziumban a latin nyelv mellett megtanult németül és franciául. Kedvelte a matematikát. Visszaemlékezéseiben önmagáról ezt írta: "igen sokat olvastam" és "verseket kezdék csinálni". 1827-30-ban katonai hadapródiskolában tanult; különösen az erődítményrendszerek és a haditechnika érdekelték. 1830-ban az európai forradalmi hullám a politika irányába terelte a figyelmét: titokban szabadcsapat szervezésébe kezdett a lengyel függetlenségi harc támogatására. Az akció leleplezése miatt el kellett hagynia a katonaiskolát, sőt a haditörvényszék halálra ítélte. Nemesi származása és kiskorúsága mentette meg a végrehajtástól.

Perczel Mór ezután másfél évtizedig Tolna vármegye közigazgatásában tevékenykedett: megyei aljegyző, simontornyai szolgabíró, az iparfejlesztést szorgalmazó Védegylet népszerűsítője, az 1833-44. évi rendi országgyűlésen megyei követ. A reformszék radikális hirdetője. Országosan ismert politikussá vált, lelkesen támogatta a 1848. márciusi forradalmat. Az új magyar kormány megalakulása után Magyarország első rendőrfőnöke, a népképviseleti országgyűlés képviselője, a Zrínyi-szabadcsapat szervezője, a szabadságharc idején hadtestparancsnok, tábornok. Az osztrák, horvát és szerb seregek ellen huszonnégy csatában tizenhét győzelmet aratott (Ozora, Muraköz, Cegléd-Szolnok, Dél-Bácska). Kossuth elismerő szavai szerint "Perczel a legbecsületesebb hazafiak egyike. Isten adná, hogy minden tábornok ilyen volna".

1849 augusztusában Perczel Mór emigrációba kényszerült (távolléténeb itthon Haynau jelképesen kivégeztette). Tizennyolc évet töltött számüzetésben (Törökország, Anglia, Belgium), a felesége is osztozott vele a nehéz sorsban. Külföldön tíz gyermekük született, bár a nélkülözés, a nyomor, a reménytelenség, a betegségek sorozata testileg-lelkileg megviselte a családot.

Perczel Mór szerette szülővárosát. Hűségét 1848 márciusában a forradalom győzelméről írt levelében is kifejezte: "Bonyhád az én szülőföldem, és a legnehezebb időkben annyi baráti támogatásban részesültem lakosaitól, hogy a legnagyobb örömmel siettem a szabadságtörvényt velük közölni". Az emigrációból 1867-ben tért haza. A bonyhádi fogadtatását felejthetetlen emlékei közé sorolta: "Borbély József 1867-ben - visszatértemkor a hazába és Bonyhádra - a főpiacon fogadott, és oly érzékenyen üdvözölt a sok ezernyi népségnek hű tolmácsa, hogy körül állói hangos és általános zokogásra fakadtak".

Perczel Mór 1867 után újra politizálni kezdett; Zalaegerszeg parlamenti képviselőnek választotta. Kossuth-ellenes beszédei, továbbá a kiegyezés okozta csalódásainak nyílt hangoztatása miatt azonban a népszerűsége rohamosan csökkent. A politikai bukás elől menekülve 1870-ben visszavonult a közéletből. A bonyhádi családi kúria kerti kis lakában emlékiratait rendezgette. Egyrészt túlértékelte saját szerepét: "És ha beismerik éltem nagyszerű szent hivatását, Hunnia nem esik, sohasem jut vészbe, hínárba". Másrészt beismerte: "Bizony mondom, szörnyű elszánt, vasakaratú, rendíthetetlen hitű és csúnya egy verekedő természetű Isten teremtménye voltam én. Nem-mel az ajkamon születtem a világra". A családját ért gyászsorozat fokozta magányosságát, koptatta idegeit. Nyolcvannyolcadik évében hunyt el.